JOBB, MINT KÉSZEN

JOBB, MINT KÉSZEN

2010. április 14. – 2010. május 28.

Mikor van készen egy mű? Amikor a művész „abbahagyja”, vagy, amikor bekerül a kiállítótérbe? Kiállítható-e egy vázlat, érdekes-e, ha kiállítjuk, szerepet vált és befejezettnek hat majd? A rajzolásról van egy mondás, miszerint a rajzot csak abbahagyni lehet, befejezni nem. Ez igaz a műalkotásokra is általában? A művek természete különböző, van olyan, ami előre megtervezett metódusban készül és pontosan kivitelezett ipari design tárgyhoz hasonlít, de akad olyan is, ami vázlatosnak hat, s olyan is, aminek jót tesz, ha idő előtt patinát kap…

Egy kétdimenziós mű hordozója döntés kérdése, nincsenek szabályok, bármire lehet festeni, rajzolni, fotót vagy akár mozgóképet applikálni, vetíteni rá, és a többdimenziós tárgyaknál is végtelen a formálható anyagok repertoárja. A reneszánsz idején elképzelhetetlen lett volna műnek tekinteni Leonardo, az akkori mérce szerint alig felvázolt Szent Annáját, vagy a nemrégiben a Szépművészeti Múzeumban látott Gustav Moreau vázlatokat, amit ma befejezett remekművekkel egyenértékűként mutatnak be, és mindenkit elbűvölnek a más festményeken már befedett, láthatatlan érzékenységű felületeikkel, vonalaikkal.

Az építészeti vázlatok, előzetes tervek bemutatása gyakorlat, a gyors skiccek sokszor többet mondanak el az építész térbeli gondolkodásáról, az épület végső megjelenéséről, mint a kész tervrajzok.

A képzőművészetben ez másképp van: a művész maga döntheti el melyik stádiumban állítható ki az alkotás. Ez alkalommal kiállításunkon nem feltétlenül bemutatásra szánt műveket láthatunk, betekinthetünk a művész képzeletbeli bűvös műhelyébe, azzal, hogy abban a fázisban kaphatjuk el a művet, amikor az még nem minősül kiállíthatónak. Az egyes művészek praxisától függ az, hogy a vázlatokat, terveket később megőrzik-e, vagy megsemmisítik, akár önálló alkotásnak tekintik, és a kész művel együtt vagy külön bekerülnek gyűjteményekbe, kiállításokra.

AKA (A. Király András) lepusztult falakat, elhanyagolt építményeket, nyilvános városi tereket formál át grafikáival, egy komplett engedélyeztetési tervet dolgoz ki, és a helyszínen készíti el a művet. Bemutatott tervei egy vízmű gépház és egy támfal átfestése, amelyek a kiállítás ideje alatt éppen folyamatban vannak. Czene Márta többek között pontos, precíz, szárazon festett figurális festményeivel vált ismertté, ám ezeket megelőző átfestett fotóit, lazán festett vázlatait nem láttuk még. Most ezeket rendezi izgalmas installációba. Ferenczy Zsolt environmentje a változó természetű műteremsarok most aktuális állapotába enged belátást. Néhány olyan művet már ismerünk, amelynek az első változatát most utólag megnézhetjük, mint Ilauszky Tamásnak a váratlan asszociációkon és nyelvi leleményeken alapuló festményeihez rajzolt kis skicceit, vagy Jovián Györgynek a kiválasztott valóság-részlet fotó utáni vázlatait, amelyeket, majd raszter segítségével hatalmasra nagyít. Keller Diana legújabb videóinak werkfotóit állítja ki, Somody Péter színvázlatai is már látott sorozataihoz kapcsolódnak. Szabó Ádám installációit, szobrait szisztematikus modellek, rajzok előzik meg, ez alkalommal is egy korábbi mű modelljét láthatjuk. A világtól elvonultan Martin Henrik évek óta az Űrbuddha projekten dolgozik, annak apró rekvizítumait állítja ki most. Szemző Zsófia egy új mű első fázisának rajzaiból mutat be néhányat. Puklus Péternek a lenagyítás előtt álló fotóiból és az azokhoz készített rajzaiból láthatunk egy válogatást. Benczúr Emese tervein egy műtárgyak nélküli kiállítás terve bontakozik ki. Elhatározás kérdése az is, hogy Szépfalvi Ágnes modell utáni rajzait, Szabó Ábel fotóit, Sándor Krisztián rajzait késznek tekintjük-e, vagy vázlatoknak. Csontó Lajosról eddig nem tudtuk, hogy rajzol is, most megtudjuk, mit és hogyan. Kopasz Tamás mindig „egy szuszra” befejezi a képeit, amelyek hosszú megelőző koncentrációval rövid idő alatt megfestett improvizációk, és magukban foglalják az alkotás összes fázisát. Koronczi Endre egy gyűjtési fázisban lévő nagyon sokrétű projektet mutat be, amely a nemi szerepeknek a „panem et circenses” zászlaja alatt megnyilvánuló meglehetősen abszurd formáját dolgozza fel ironikusan. A fényképezőgépes „plain air” gyakorlatnak tekintett fotósorozat a Tuning Show kifejezetten férfiaknak szervezett rendezvényén készült, ahol nők pózolnak az eladni kívánt négykerekű járgányok mellett, olyan „playboy nyuszisan”, s a lehetséges összes korosztályból származó férfiközönség vidáman „fotózkodik” velük. Kamen Stoyanov a maga szarkasztikus módján a klasszikus műalkotásnak mutat egy újabb fricskát, a mű akkor lesz befejezve, ha a „kép” felkerül a falra, mondja a művész. Akciója Montenegró kortárs múzeumában egy – Az egyensúly krízise című – elcsúszott kép megigazításával kezdődik. Az Inda Galériában ezt az akciót rögzítő, videóval és szöveggel kiegészülő projekt egy kör alakú vászon felakasztásával végződik, a címe pedig „A kép, amit nem lehet ferdén felakasztani”

Muladi Brigitta művészettörténész

‍