IDÉZETEK – 1. | VISSZATEKINTÉS A 90-ES ÉVEKRE

IDÉZETEK – 1. | VISSZATEKINTÉS A 90-ES ÉVEKRE

2023. október 10. – 2023. december 3.

Idézetek – 1.

Visszatekintés a 90-es évekre

Az idei év még előttünk álló részében az INDA Galéria két kiállítást szentel a 90-es évek művészetének.

Egy olyan korszakból válogatunk, amelyben sokunk számára egybe esett a személyes fiatalkori keresések, öneszmélések, tapasztalások és deklarációk ideje az éppen megszülető új magyarországi demokrácia kereséseivel, öneszméléseivel, tapasztalásaival és deklarációival.

A galériával dolgozó, a múlt század utolsó évtizedében már aktív művészek gyakorlatából mutatunk be akkor jellemző munkákat. Az első idézeteket Csontó Lajos, El-Hassan Róza és Ravasz András munkáiból állítottuk össze. Mindhárman a 90-es évek fiatal művész generációjába tartoznak – még a hármuk közül legidősebb, az Újlak csoportban ismertté vált Ravasz is csak harmincas éveinek legelején járt 1990-ben. Az INDA három termében kiállított rajzok, grafikák, fotók, lightboxok, objektek tehát három markánsan eltérő gyakorlat 90-es évekbeli módszereiből villantanak fel példákat, valamelyest a korszak tendenciáit, a keresések, kísérletek akkori tágasságát is érzékeltetve.

El-Hassan Róza

Az első szobában a központi fal teljes hosszában elhelyezett tekercs önálló mű, s egyben egyfajta térkép vagy inkább katalógus El-Hassan feszített tárgyairól és a vele szemben a fali objektjéről. Feszített tárgyaiban, fali objektjeiben, szintén a falon elhelyezett könyveiben, illetve két kisméretű mai rajzában mutat meg összefüggéseket a művész 90-es évekbeli és mai gyakorlata, látása között. Ő maga így ír erről: „A korai tárgyakról és a feszített tárgyakról sokan írtak. Többek között Peter Weibel és Babarczy Eszter , általában racionális konceptuális, karteziánus gondolati rendszerbe illeszkedő tárgyakként írták le, illetve olyan tárgyakként, melyek a látható és láthatatlan erők határmezsgyéjét feszegetik.

Az új objektekről és rajzokról keveset írtak, szinte semmit, nem illeszkednek semmilyen kategóriába.

Számomra azonban olyan érzés a mostani kiállítást előkészíteni mintha megállt volna az idő.

Miközben a régi tárgyakat restaurálom, nem érzem őket sokkal racionálisabbnak, mint az újakat. Az újak értelmezik a régit, a régiek pedig az újakat és lényegileg nem sok minden változott.

Az egészen régiekben és a későbbi 2020 és 2023 között készült cím nélküli nagy kétalakos installációban ugyanaz a meghatározhatatlan inkább irracionális, de mindenképpen rejtélyes erő működik, mely sokszor alkotói energiaként nyilvánul meg, néha pedig önmagam ellen fordult. Egy belső energia mely időnként analitikus filozófiai írásra máskor performatív tárgykészítésre vagy társadalomkritikus munkákra, hosszútávú aktivista projektekre késztet.

2016 és 2022 között ez a belső energia a külső körülményekkel együtthatva önmagam ellen fordult.

Több pszichiátria kényszerkezelés következett, de ma szerencsére azt mondhatom, hogy ez a múlté. Ma nem a társadalmon kívüliség pályájára sodor, hanem lendületes alkotás felé.

Az elmúlt években megtapasztaltam azt a helyzetet, amikor már annak is örülök, ha a hajléktalanok megszólítanak az utcán és szóba állnak velem vagy az éhezés, számkivetettség legkülönbözőbb formáit, lakhatási gondokat.

A barátok és kollégák mélyről hoztak vissza engem és a korai és újabb munkáimat is, melyeket a nehézségek ellenére akkor is féltve őriztem amikor már semmi sem működött.

Újabb munkám, a két ülő alakot formáló szobor a nehéz időkben készült, amikor a szerszámok és eszközök egyre fogytak és egyre tompábbak, de még mindig alkotok. Egy másfajta erő tartja össze a szobrot. A képzelet ereje és az alkotás vágya faragott formák helyett. Két fej:

Egy kiáltó fej, a kubizmus tér és időbeli többszólamúsága, Albert Gleizes Kubizmus című könyve hatott rá. A szobor másik része egy robotszerű portré, melynek készítése közben lelkünk AI robotok általi manipulációjától tartottam. A két fej és alak pár kicsiben megismétlődik a szobron belül. A szeretet erejéről szól, az összetartozásról, melynek nagy a hatalma, ezért a két alak két székszerű forma, mely leküzdi a nehézséget. A stilizált szék a hatalom jelképe. Mindeközben azért humorra is próbáltam törekedni az abszurditások mentén.

Évek óta az volt a vágyam, hogy látszólagos kaotikus art- brut struktúráival felvállalja egy galéria és kiállíthassam.

Az újabb rajzaim, melyekből kettő látható a kiállításon újra türelmesebbek, harmonikusabbak, de itt is ugyanaz a munka közben számomra is nehezen előrelátható váratlan egyensúly helyzet munkálkodik, mint az expresszív szobroknál. Egyfajta mikrokozmoszt képeznek, mint a haiku versek. Ahogy készítem őket, leginkább arra kell figyelni, hogy se túl korán se túl későn ne hagyjam abba és „elkapjak” egy pillanatnyi egyensúly helyzetet.

Ez sok munkámnál a legnagyobb kihívás, főképp a rajzoknál.”

Csontó Lajos

Az Idézetek kiállítás Csontó Lajos 90-es évekbeli munkáiból válogatott része nem az ő műveit bemutató szobában, hanem a galéria halljában kezdődik, az 1997-es És mégis, és mégse kép-betű szavakkal (vagy inkább betű-képek?, esetleg kép-betű-képek?).

Kronológiailag ez a munka – egy kivételével – a Csontó-teremben bemutatott fotóknál és grafikáknál későbbről származik, és a többi itt kiállított művével ellentétben itt szövegekből kiemelt és más szöveggé összeálló betűkből is épül a jelentés. A betű és szöveg mint képalkotó elem Csontó sok, itt most csak e munkája által reprezentált művére és sorozatára jellemző. A többi, most bemutatott képétől nem pusztán azért különítettük el, mert a jelen kiállításban a nem-szöveges képekre helyeztük a hangsúlyt. Azért is került kiemelt helyre, a teljes kiállítást bevezető pozícióba, azért vezetjük el a nézőt először ez előtt a mű előtt, mert a válogatás egészére tekintve is szimbolikus. Ahogy az ovális képeken egy halványan látható szövegből egy üveggolyó (üvegtest-szemgolyó?) kiemel egy-egy betűt és rak ki belőle szavakat, komponál jelentést , valahogy úgy emeltünk, szemeltünk ki mi is egy történeti korszakból és három életműből darabokat, egy-egy szobában egységekké, ha tetszik, „szavakká” rendezve őket.

A galéria középső szobájában a művész tizenkilenc grafikája és fotója látható. A 90-es éveket itt részben azért nyitottuk ki néhány munka erejéig a 80-as évek legvége felé, mert az évtized pontos határánál fontosabbnak tartottuk részben a szövegek nélküli műegyüttesek egy-egy fejezetének és azok előzményének reprezentálását, részben pedig ott tettük ezt, ahol a fotómunka jól láthatóan megelőlegezi Csontó 90-es évek eleji módszerét. A csoportosítás tehát egyes technikák, motívumok, referenciák, jelentések egymás felé mutatását, átmeneteit is szemlélteti.

Ravasz András

A 90-es évek világot átalakító folyamata volt az analógból a digitális világba való átmenet. A gazdaságot, politikát és kultúrát is alapjaiban meghatározó korszakváltásnak a hazai vizuális művészetben kiemelkedő reprezentánsa Ravasz András. Az itt bemutatott munkák és egyedi dokumentumok akkori gyakorlatának a tematikus mellett – illetve attól nem elválaszthatóan – mediális szélességét is illusztrálják: az analóg fotótól, sőt a fotogramtól a digitális állókép-manipulációig, Super-8-as filmtől a videóig, az ostyára készült szitanyomattól a light-boxig, a zene alkalmazásáig és a performanszig.

A korszakra és Ravasz módszerét, látását, érzékenységét tekintve is emblematikusnak mondható művek közül Magyarországon most először látható az Időtlen című, 1999-es nagyméretű (127x252 cm), papírra készült inkjet nyomat.

Ravasz András az Újlak Csoport egyik alapítója – a mostani kiállításon szereplő, illetve dokumentált munkák egy részét is Újlak-projektek keretében mutatta be.

Egy ilyen sorozat részeként, egyéni kiállításon mutatta be például 1990-ben az Újlak Moziban az Ugrás (Homage á Yves Klein) című munkát. A Super-8-as végtelenített filmen egy folyamatosan elrugaszkodó, ugró alak volt látható, most a filmről akkor készült egyedi fotogramot állítottuk ki.

1994-ben, az Újlak s Port című, a Palme Házbeli kiállításra készült a nyomtatott Ehető pénz. Az ostyára szitázott pénzek közül három sorozat látható, a forintok még a legendás Ziegler ostyaüzem tésztáján, a többi pénznem pedig az úrvacsoránál használt templomi ostyára készült.

Külön kis szekciót alakítottunk ki a performanszokról szóló dokumentum fotóknak. Az itt látható képek mindegyike egyedi példány, olyannyira, hogy egy részüknek már a negatívja is megsemmisült. Ezek közé tartozik az 1989-es Tűzjelek akció performansz, ahol korábban összekormozott vastáblába lángvágóval jeleket vágott, az akció végén az izzó vasat vízzel öntötte le, majd néhány nappal később az egészet mésszel festette le. Egy másik emlékezetes 1991-ben bemutatott performanszában, amelynek egyedi dokumentumai itt láthatók, a haditengerészeti zászlós kódnyelv jelrendszerét használta, a „Mire gondolsz?” kérdést mutogatta el, majd szénnel is felírta a falra.

Bár a 90-es évekkel már az INDA néhány korábbi, a COVID előtti kiállítása is foglalkozott, a mostani két tárlat időzítése nem véletlen: időben részben átfednek a Magyar Nemzeti Galériában október végén TechnoCool, Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001) címmel nyíló kiállítással.

Megnyitó: 2023. október 10., kedd 18:30

Megnyitja: Kozma Zsolt, a kiállítás kurátora

‍