Felfedezések – Válogatás Kazinczy János Antal (1914–2008) életművéből

FELFEDEZÉSEK

Válogatás Kazinczy János Antal (1914–2008) életművéből

Ritka alkalom, amikor egy már lezárt, ám Magyarországon rendkívüli kvalitása és gazdagsága ellenére még kevéssé ismert életmű egy részéből mutathat be válogatást, szándékai szerint – és lehetőségeihez mérten – hozzájárulva a művész szélesebb körben való megismertetéséhez.

Az INDA Galéria most az 1914-ben Temesváron született, és fordulatokban bővelkedő életút után 2008-ban a franciaországi Violés-ban elhunyt Kazinczy János Antal életművéből, közelebbről az 1970-es évek végétől a 2000-es évek elejéig tartó periódusokból mutat be festményeket, tűzzománcmunkákat és festett faszobrokat. 

Tizenegy éves korában szülővárosában kezdett rajztanulmányai és a vésnöki mesterség kitanulása után Kazinczy 18 éves korában Budapesten, a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola diákja, Rudnay Gyula tanítványa lett. 1935-ben katonai szolgálatra vissza kellett térnie Romániába, 1938-tól pedig Nagyszebenben élt és alkotott. Korai, erdélyi tájakat és embereket ábrázoló festményei a második világháború idején egy bukaresti bombatámadásban megsemmisültek. 1944 végétől közel egy évig a Temesváron kiadott Magyar Szó felelős szerkesztőjeként dolgozott, s 1947-ben a Magyar Népi Szövetségben vállalt politikai szerepe miatt a várható letartóztatás elől Magyarországra menekült.

1949-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán kezdett tanítani, de onnan művészetét dekadensnek és formalistának bélyegezve 1950-ben elbocsátották. Még abban az évben a Szabad Művészet folyóitat felelős szerkesztője lett, s ezt az állását 1953-ig megtarthatta. Az ’56-os forradalomban műterme súlyosan megrongálódott, munkái megsemmisültek. 1957-ben akkor tizenegy éves fiával elhagyta Magyarországot, előbb rövid ideig Ausztriában, ezt követően Németországban, 1967-től a dél-franciaországbeli Rocbaron-ban, 1995-től Vacqueyras-ban, majd 2008-ban bekövetkezett haláláig Violés-ban élt és alkotott. 

Két, még németországi tartózkodása vége felé (1967), Nürnbergben készített tűzzománc munka kivételével a most kiállított művek Franciaországban születtek, az 1970-as évek eleje és a 2000-es évek közepe közötti, jól elkülöníthető korszakokban. A nonfiguratív festményeken és a tűzzománcokon a kompozíciók eleinte gyakran sötétebb árnyalatú, a 80-as években viszont már tendenciaszerűen világosabb alapon élénkszínű, eleven, játékos geometriájukban vagy foltszerűségükben is organikus alakzatok és egyenes vagy éppenséggel zabolátlanul kacskaringózó vonalak töltik meg élettel a felületeket. Kazinczy, a fára (a szobrokra és a festmények rétegelt falemez paneljeire is), illetve a minden korszakában gyakran használt japán papírra élénk tojástemperával és tussal festett. Az absztrakt formákban tájak, töredezett földrétegek, kisállatok, egysejtűek, vízinövények, másutt a csillagos égbolt rejtélyes kékessége, megint másutt egy hangszer teste és húrjai, vagy egy városi pillanat, egy jármű kontúrjában lüktető jelenet sejlenek fel.

A galéria három összefüggő termébe a festményeket korszakokként válogattuk a rendkívül gazdag, és a művész fiának, Kazinczy János Árpádnak köszönhetően igen alaposan dokumentált életműből. Az első terembe az 1970-es évek, a másodikba a ’80-as, a harmadikba a ’90-es és 2000-es évekből kerültek munkák. Az időrend egyben a módszerbeli és motivikus irányok alakulását, organikus egymásutániságát is szemlélteti.

A negyedik térben, a projektszobában nem az időrend volt a rendezőelv: itt Kazinczy János Antal szobrai, a már említett két zománcmunka, valamint néhány festmény látható. Itt annak érzékeltetése volt a fő célunk, hogy a művész számára mennyire természetes átjárás nyílt a festményeken (és a zománcokon) egymás mellé, vagy rétegszerűen egymásra rakódó síkfelületektől és alakzatoktól a szobrok térbelisége felé. Kazinczy a faszobrainak felületeit is lefestette, mégpedig a festményei egy jelentős csoportját jellemző színekkel. A térbeli alakzatokat is tekinthetjük egyes motívumai térbe való átültetésének. Kazinczy szobrai tehát valójában a festményein megjelenő motívumok háromdimenziós variációi. A festményszobor vagy szoborfestmény ideájának, a két médium találkozásának, egymásba nyílásának legkézzelfoghatóbb példája a projektszobában a faragott, festett és kötözött munka, amelyet nem a padlón áll, hanem festmény módjára lóg a falon.

A kiállítás létrejöttéért köszönetet mondunk Kazinczy János Antal fiának, Kazinczy János Árpádnak és fia feleségének, Kazinczy Ildikónak. Külön köszönet illeti a galériánkkal dolgozó Nagy Barbara képzőművészt, aki értékes tanácsaival és meglátásaival segített abban, hogy az anyag összeálljon. 

Kurátor: Kozma Zsolt