ASTEROID

ASTEROID

2011. november 23. – 2012. január 20.

Aszteroidák, meteoritok, halálbolygók, virtuális űrnövények térben és két dimenzióban, történet nélkül, puszta létükkel demonstrálva a világ ismeretlen oldalát. Nem dől romba New York, mint az Armageddonban, a becsapódás csak a vásznon – egy, a Földtől messzi bolygón – játszódik le. Martin Henrik Asteroid című kiállításán a végtelen világmindenség felé fordult arccal meditáló szemlélődők vagyunk, vagy inkább realisták, mint maga a művész, akit erősen foglalkoztat a világűr, és abban az ember helyzete.

Különös egybeesés, hogy a napokban az amerikai filmekből „köztudott” katasztrófahozó hírnevével ellentétben, csendesen elhaladt mellettünk egy 400 méter átmérőjű aszteroida, amely egy a kisbolygók közül, ami olykor összefut velünk a pályán, és amely most éppen kétharmadnyi hold távolságban halad. Egyébként nemrégiben, 2011 júniusában figyelték meg először infravörös űrtávcsővel azt a nappal látható trójai aszteroidát is, amely Földünk állandó kísérőjeként szüntelenül együtt mozog velünk, és kiváló hely lenne egy állandó űrállomásnak. Akár egy funfiction író, el tudnám képzelni, hogy Martin Henrik Űrbuddhája (életnagyságú beton önarckép ülő Buddha pózban) – amelyben földi üzenet és hasadóanyag lesz elrejtve –, erre az objektumra kerül majd, s innen kezdi meg aszteroida tevékenységét – s hátha még egy obszervatórium is belekerül. De lehet, hogy addig, míg elkészül a tervezett űrbe kilövendő szobor, Martin Henrik az idők szavára hallgatva, egy bányászrobotot készít majd el, amivel a kitűnő kőzeteket tartalmazó minibolygóról kifogyó nyersanyagainkat pótoljuk.

Az aszteroida egyébként nem tévesztendő össze a meteorittal, amely lehet egy-egy bolygó apró darabja, vagy egy üstökös „porszemei”, amik a légkörbe kerülve felforrósodnak és világítanak – ezek a hullócsillagok, amit augusztusi éjszakákon gyakran látunk.

Visszatérve a Föld nevű bolygóra, Martin Henrik második egyéni kiállításán több évre visszamenően kifejezetten az aszteroidák ihlette műveiből válogatott anyagát láthatjuk néhány földönkívüli „arccal” együtt, akikről nem tudni, hogy a Földről kerültek az Űrbe, vagy az Űrből a Földre. Festményei, szobrai és installációi mindenesetre egy fiktív űrutazásra hívnak, amely ugyan földi anyagokból faragott, festett, installált objektumokat mutat be, mégis némelyikük megtévesztésig hasonlít például a trójai típusú aszteroidákra. Egyetlen dologban sem lehetünk teljesen biztosak, abban például, hogy honnan származnak az Exonövények-meteorit-elkapók. Vajon valóban fiktív élőlények, vagy „a naprendszerünkön kívül élnek, valahol az általunk ismert szerves növényi, és a szervetlen kristályos létforma határán? – Hiszen lehetetlen, hogy csak a Földünkön van élet” – mint ahogy Henrik meghatározza őket. Azt sem tudjuk, hogy az Űrbuddhák mely üresség felé igyekeznek?
Hiszen a „meditáló személy befelé fordulva az üresség állapotába igyekszik jutni. Az űrhajós a külvilág irányába indul, és a Világűrben hasonló élmény érheti. Űrbuddhaként egyszerre indulhatunk kifelé és befelé”.

Muladi Brigitta művészettörténész

‍