Lágy és Krémes a Pihe-puha csúcsra készül
2006. december 7. – 2007. január 13.Mesék-e a mesék? Csak ha akarjuk. Aki nyitott rá, képes leszállni a naiv történetek mélyén megbúvó rétegekig. Ezt tette V. J. Propp, az első nagy mesekutató, aki ízeire szedte és elemezte a nép körében keringő történeteket. És ez tették a pszichoanalitikusok is (többek között C. G. Jung), akik az örök érvényű archetípusokat bontották ki belőlük. Hiszen nincs új mese, csak a régi cifrázása, újraélése, újramondása. És ez igaz a germán folklóron alapuló Grimm-mesékre, a hollywoodi love storykra, a japán animékre és a kortárs művészetre is. A nyolcvanas évek óta, mikor meglett férfiak pólóján is megjelent a Donald Kacsa, már nem szégyen mesékben utazni, az avantgárd felnőtthéroszok után polgárjogot nyertek a gyermekkorról mesélő kegyetlen vagy nosztalgikus reflexiók is. Ahogy azt kiállításunk is mutatja, a fiatal magyar képzőművészek körében sem ismeretlen a naiv történetmondás. De vigyázat, nem árt felkészülni: lupus in fabula – a mesék végénél valódi farkasok ólálkodnak.Sándor Krisztián (1975) bár még nem szerezte meg diplomáját az MKE-n, máris összetéveszthetetlen festői stílust mondhat magáénak, a számos elismerő díj mellett. (Hogy csak párat említsünk: Amadeus Ösztöndíj - 2004, Ludwig Ösztöndíj - 2006). A kacskaringós, vaskos kontúrok és a homogén színfoltok a féléves thaiföldi tartózkodás egzotikus koloritban fürdő, paradicsomi világát idézik. Bármit fest, nyüzsgő repülőteret, szirénázó thai rendőrautót, vadvízi evezőst, tornádóba keveredő vidámparkot vagy vízben tükröződő kikötőt, a motívumot jellegzetes egzotikus-dekoratív látásmódjához igazítja. Sándor Krisztián ugyanis par excellance festő: akinek minden látvány végső soron nem más, mint látvány. Élvezettel mártózik meg a tarka-barka dekorativitás, már-már absztrakt szépségében, szín- és formaélménnyé oldva a mesés jeleneteket. Für Emil (1973) kalandos életű, örökmozgó festőművész, aki különféle főiskolai és egyetemi tanulmányok után a napfényes Izraelben talált rá saját formanyelvére. Képein, a vakító homokot idéző narancssárga alap és az érdes faktúrájú fehér háttér előtt egyszemélyes mesebirodalom éli mindennapjait, sugárfertőzött kutyákkal, a Tóratekercset cipelő bohócrabbival és az ördögök között mobiltelefonáló angyalokkal. Für Emil játékos figurái a klasszikus élclapok nagyorrú, elrajzolt szereplőit idézik. De szó sincs itt viccekről! A festő belsejéből rafinált komolysággal sereglenek elő a különös kreatúrák, helyet keresve maguknak az úgynevezett hétköznapi valóságban is. A mese itt ironikus, komoly, metaforikus köntösbe öltöztetett – bár olykor szürreálisnak tűnő – személyes analízis, kibeszélés, megállíthatatlan „belső drive”. Ilauszky Tamás (1970) a pécsi egyetemen végzett fiatal szobrászművész. Posztkonceptuális, „Stone and Go” stílusú munkáiban a hagyományos kőfaragási technikákat ötvözi az elvont gondolatisággal. 2003-ban a Stúdió Galériából indulva hordozta körbe a városon saját mintázású mozgó szobrát, a Lapis Mobilist. 2006 nyarán egy szinte észrevétlenül kicsiny emlékművet emelt a Gellért-hegy (és a Szabadság-szobor) monstruózus árnyékában, Minimentál címen. Különös találmányát, a comics-szobor műfaját pedig a hagyományos képregény és a sírkőfaragás összeházasításával teremtette meg. A nyelvi eredetű poénokból apró mesék kerekednek, a mészkőre faragott párbeszéd-buborékok, a képkockák és a rajzfilmfigurák segítségével. Bár az elbeszélés fonala, tautologikus önutalásként, minduntalan magába csavarodik – Ambíció és Pozíció bármilyen magasra hág, végül mindketten visszapottyannak a földre.
Rieder Gáborművészettörténész, kurátor
VISSZA