Űrbuddha, „…a sok egy, mind egy és ugyanaz…”
2009. szeptember 9. – 2009. október 9.„Szeretem, ha ugyanaz a gondolat többféle médiumban is megjelenik. Így csökken a mű anyagának és technikájának szerepe, és fontosabbá válhat a gondolat, amelynek testet ad” – írja Martin Henrik, aki évek óta foglalkozik egyetlen témával, a már banálisnak ható, legismertebb Buddha-ábrázolással, amely a személyes élményen át új értelmet kap.
A legelső buddhista szobrászok csak Buddha földi életéből vett jeleneteket ábrázoltak. A Buddha-ábrázolások két típusa ismert: az egyik bő köpenyben álló, két kezét áldóan kinyújtó, tanait ünnepélyesen kinyilatkoztató mestert jeleníti meg, ez a szobrászati stílus Nagy Sándor hódításai révén terjedt el. A másik típus a keresztbe tett lábakkal ülő Buddha, ez az ábrázolás indiai eredetű. Martin Henrik a zazen testhelyzetben meditáló alak megformálásához eleinte az inspirációt csan- és zenbuddhista írásokból, illetve képzőművészeti alkotásokból merítette, aztán saját magán is elkezdte vizsgálni a mozdulatot. Jelenleg egy hosszasabbra tervezett alkotói folyamat egyik közbenső fázisánál tart.
Több Űrbuddha témájú mű született: spacebuddha.hu; Űrbuddha, kisplasztika, beton; enkausztika festmények; printek; miniatűr fafaragások. Ezek után arra az elhatározásra jutott, hogy alaposabban megvizsgálja az emberi test formáját ebben a testhelyzetben, és akttanulmányokat készített az Űrbuddhához: „Két megvalósíthatónak látszó út nyílt előttem. Az első: alaktanulmányokat rajzolni. A második: készíteni egy direktöntvényt magamról gipszből. Az előbbi mellett döntöttem, de miután elkészültek a rajzok, úgy láttam, hogy muszáj lesz nekilátni az öntvénynek is, mert ez objektívebb képet ad. − A rajzsorozat:Két tükör segítségével, rajzoltam magamról az akt sorozatot szénnel, 32 nézőpontból. A rajzoláskor sok időt kellett így eltölteni, ezért fél-lótusz ülésben megkerestem azt a pozíciót, amelyet tartani tudok. Ez a testhelyzet látható a rajzokon.− Z.m.f., animációs film, 1’03”, 2009A rajzok maguktól kínálkoztak, hogy mozgóképpé váljanak. A megfelelő sorrendben egymásután helyezve egy rajzolt szobor képzetét mutatják.− Az öntvény:A direktöntvényt azért készítettem, hogy modellként szolgáljon majd a mintázáshoz. A testöntés kivitelezéséhez szükségem volt valakire, aki levette rólam a negatívokat. Az öcsém segített ebben.− Zazen burokban, videó, 4’42”, 2009Egyszeri akció videó-dokumentációja. A videó ötlete a negatívdarabok készítésekor fogalmazódott meg bennem. Az arc formadarabja volt az utolsó. Teljesen be voltam burkolva gipsszel, az orrlyukaimban egy-egy szívószál volt az egyetlen kapcsolatom a külvilággal. A legfontosabb dolog a légzés folytonos figyelése, és szabályozása lett. A levegővételre koncentrálás, a test mozdulatlansága, és a külvilágtól való elszigetelődés befelé figyelést eredményezett. Felerősödtek a test hangjai (szívverés, érzúgás, levegővétel hangja). Teljesen megnyugodtam, megfeledkeztem félelmeimről, boldogságot és békességet éreztem. Ez a meditatív élmény jelentősen meghatározta e munka létrejöttét.” Martin Henrik
A kiállítás alcíme Erdély Miklós Mondolat című verséből származik, amit Erdély ülő helyzetben performanszként adott elő. (Erdély hagyatékában egyébként szerepel egy hagyományosan megformált terrakotta ülő Buddha szobor, ami a saját alkotásaként van nyilvántartva.)
Martin Henrik az ülő Buddha alakjának sajátos megformálásával nemcsak egy évezredes hagyományt gondol újra és helyez át az „űrkorszakba”, hanem a performansz gyakorlatát és szakrális jelentését is feleleveníti. A performansz videóra rögzítésével a folyamatnak a végtelen megismételhetőséget és átélhetőségét teszi lehetővé.
„A munkában egész lényünk részt vesz. A testünkön átívelő tett, mintegy dinamikus hidat képez a megmunkálás köré és a közben aktiválódott idegpályák között. Az ún. énben ekkor szünet áll be, tetemes hányada áttelepül a megmunkálás és a test közt feszülõ viszonyrendszerbe; ráfonódik a hatások és visszahatások hálózatára. Abban a résben vibrál és változtatja helyét, amit a szubjektumnak és objektumnak nevezett hatalmak határain munkálva képes kimélyíteni. (Tettleges, fizikai formáinál ez az állapot arról ismerszik fel, hogy közben a belső beszéd is mintegy más fokozatba kerül: lelassul, vagy egészen leáll. Legfeljebb egy-egy szó merül fel a tudat kurzora körül, miközben a túlsúlyban lévő, néma területek és az alájuk rendelt tagok teszik a teendőjüket.) Tett és teória egyszerre nem megy. Legfeljebb egymás után. Váltakozásuk (valamelyest szabadon alakítható) ritmusa alapozza meg az élet elemi tényeinek eléréséhez elengedhetetlen nézőpontváltásokat, az észlelés éjszakáinak és nappalainak váltakozását. A hol észrevétlenül múló, hol kizökkenő és megszakadó idővel való szembesülést.” Tilmann J. A. Forrás: http://www.c3.hu/~tillmann/irasok/muveszet/perform.html Duchamp egy írásában a piszoárt a fürdőszoba Buddhájának nevezi, és megfordítva formailag valóban hasonlóvá is válik egy ülő Buddhához. Duchamp korszak-meghatározó, akkor dadaista tette, egy mindennapi, banális tárgynak a kiállítótérbe való helyezése, felszentelése valóban átszakralizálta a tárgyat, vagy inkább ezzel a gesztussal hangsúlyosan jelezte a szakralitás hiányát a mindennapi életből. Martin Henrik egy direkt szimbólummal teszi ezt, és vesz részt teljes személyével az akcióban, nem nélkülözve az (ön)iróniát sem, amivel a Buddha alakot egy interneten nyilvánosan elérhető oldalra helyezi (spacebuddha.hu) a földi életet túlélő Űrbuddhaként szabadon lebegve, de szkafanderben és oxigénpalackkal felszerelve.
Muladi Brigittaművészettörténész
VISSZA