art weekend budapest
2023. december 1. – 2023. december 3.

Az INDA Galéria egyszerre három különleges látnivalót is kínál az Art Weekenden.

Talán nem is lehetne méltóbb záróeseményt elképzelni az Idézetek 1. – visszatekintés a 90-es évekre című kiállításunknak, mint a művészetekről szóló hétvége december 1. és 3. között.

A korszakot tekintve a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című, új kiállításához is kapcsolódó tárlaton a galériával dolgozó, a múlt század utolsó évtizedében már aktív művészek, Csontó Lajos, El-Hassan Róza és Ravasz András gyakorlatából mutatunk be akkor jellemző munkákat. Mindhárman a 90-es évek fiatal művész generációjába tartoznak. Az Indában most kiállított, ma már klasszikusnak számító rajzok, grafikák, fotók, lightboxok, objektek három markánsan eltérő gyakorlat 90-es évekbeli módszereiből villantanak fel példákat, valamelyest az akkori idők tendenciáit, a keresések, kísérletek tágasságát is érzékeltetve. A sorozat következő fejezete, az Idézetek 2., Csáky Marianne, Lovas Ilona és Uray-Szépfalvi Ágnes műveivel december 12-én nyílik.

Szintén a 90-es évekbe időutazik a projektszobában Uray-Szépfalvi Ágnes és Nemes Csaba Frissítés című kiállítása. Az akkori szerzőpáros legendás, 90-es években készült storyboardjai közül jelenleg kettő látható az INDA Galéria projektszobájában. A filmgyártásban a jelenetek beállításaihoz, a felvétel tervezéséhez használt storyboardokat a művészi karrierje induló éveiben járó, a képi történetmondás festészeti lehetőségeivel kísérletező alkotópáros önálló műfajjá fejlesztette. Az MNG TechnoCool című kiállításába is beválogatott Szépfalvi-Nemes storyboarddal együtt jelenleg három ilyen sorozat látható Budapesten – kettő az Indában.

A harmadik, most hétvégén is látogatható eseményünk a december 20-ig tartó Téli Vásár, ahol az erre alkalomra összeállított kínálatban tizenkilenc, a galériával dolgozó, illetve meghívott művész munkái szerepelnek. Ha a vásár katalógusát szeretné böngészni, és ezzel kapcsolatban bővebb információkat kapni, kattintson ide.

A Téli Vásár bevételének egy részéből a galéria a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet (FKSE) támogatja.

VISSZA