NŐI TÖRTÉNETEK A RAJZTÓL AZ ANIMÁCIÓIG
2021. október 13. – 2021. november 26.

A kiállítás négy női alkotótól (Magyarósi Éva, Szabó Eszter, Ágnes von Uray-Szépfalvi és Wundert Judit) mutat be animációkat és az animációk alapjait képező olyan képeket (rajzokat, festményeket), filmstilleket, melyek önálló műként is léteznek.

A projekt fókusza az álló- és a mozgókép közötti különbség: hogyan változik a kép jelentése, ha állóképként vagy animáció fázisrajzaként jelenik meg, illetve mennyiben bővülhet a jelentés, ha a kettő együtt van kiállítva. Ez a kettős szemlélet korábban többek között William Kentridge és Kiki Smith munkásságában volt markánsan jelen. A válogatás másik szempontja a női tekintet, ami a bemutatott képeket és animációkat karakteresen, de eltérő módon határozza meg.

Hagyományos női karakterek jelennek meg kislány kortól a felnőtt korig Uray-Szépfalvi Ágnes Bartók gyeremkdalára készült munkáján. Az alkotók közül Uray-Szépfalvi az, aki inkább esszencialista módon látja a női szerepeket – bizonyos szempontból Bartókhoz hasonlóan a hagyományból táplálkozva gondolja el azokat.

A kiállítás egyik nagy egysége a társas kapcsolatok kérdése köré szerveződik. Magyarósi Éva Kettőnkről röviden című animációja párkapcsolati számvetés rajzos-monológ formában, akárcsak az idei Leopold Bloom-díjas Szabó Eszter A here elhagyása című munkája. Wunder Judit a magány és társtalanság kérdését vizsgálja: kötelék című animációs filmjének főszereplője egy fiatal nő, aki lakásában elszigetelten éli napjait, és szerelem után vágyakozik. Egy nap meglátogatja egy macskára emlékeztető árnyalak. A nő szerelemre talál, majd három kismacskának ad életet, akik vele szoros kötelékben növekednek. Amikor a különös teremtmény eltűnik, egyszerre kell megélnie az anyaság örömeit és szeretője hiányát, majd az árnyalak visszatértével megtapasztalja, hogy a túlságosan vágyott kötődés, a túl szorosra vont kötelék hogyan szakít el végül minden kapcsolatot.

Szabó Eszter műveinek főszereplői fáradtan bolyongó nők, akik cipelik (szó szerint és átvitt értelemben vett) terheiket, mindeközben engedelmesen igyekeznek megfelelni az „igényes”, „ápolt” nő képének. A képek és rövid animációk a háziasítás, a tehetetlenség, és a düh témáját járják körül. Szabó gyakran ábrázol középkorú nőket, a szokásosan ábrázolttól eltérő, például nem átszexualizált helyzetekben. Ami Szabó Esztert érdekli, az „a nők olyan ábrázolási lehetőségeinek keresése, hogy az ne a „női szépségről” szóljon, ugyanakkor ne legyen benne cinizmus, és gúny sem.”(...) „Amúgy a mai magyar társadalmi térnél tágabb az a környezet, amiben a női tapasztalattal foglalkozom. Persze tagadhatatlan, hogy itthon egyre erősebb a patriarchális rendszer, és nyilván óriási különbségek vannak az országok között is. Engem igazából a szelídségre, jámborságra, engedelmességre nevelés mint eszköz érdekel, amivel a mindenkori hatalom operál. A mechanizmus, ami eltünteti a nők tapasztalatait, szempontjait.” (SZE)

A kiállítás másik nagyobb egysége az archaikus világoké, legyen az a Paradicsom, melynek visszahódítása történik Szabó Eszternél, vagy egy egészen mágikus ember-természet viszony, ahogy az Magyarósi Éva Tundra című enigmatikus, szürrealisztikus animációjában megjelenik. A Tundra a nőiségnek a természettel és saját környezetével való viszonyáról, azzal történő eggyé válásáról szól. Hasonló világképpel Kiki Smith munkásságában találkozhattunk – bár Magyarósinál nincs szó nemek közti átjárásról, ő is az emberi test és a többi élőlény illetve a kozmosz közötti kapcsolatot kutatja. A mikroszkopikus elemektől egészen a testszervekig, a szervektől egészen a testig, majd a testtől a kozmikus rendszerekig tárja fel ember és természet kapcsolatát: keresi a harmóniát, amely egyesít minket a természettel és a világegyetemmel. Magyarósi Éva Láthatatlan rajzok című animációja a személyes emlékezettel foglalkozik, annak szubjektív kiemeléseivel, súlypontozásával. Saját családjával, kiemelten is az édesapjával kapcsolatos emlékeit eleveníti meg különböző médiumokban. Az animációban és üvegképein is régi családi fotókat használ fel, a személyességet és az emlékszerűséget erősíti a filmhez készült zene és a versek is.

A portré műfajának sajátos megközelítésével találkozhatunk Uray-Szépfalvi Ágnes mozgó portéin és Szabó Eszter Facelift című animációjában. Munkáikban a kép megmozdulása néhány, ismétlődő mozzanat erejéig jellemző, míg Wunder Judit és Magyarósi Éva animációi hosszabb, titokzatos, balladai szerkesztésű narratívák.

A négy alkotó életműve egészében is jól példázza az álló- és mozgókép jelentésbeli különbségét, a kiállításban pedig kiderül, mit tehet hozzá az egyes munkákhoz együttes installálásuk.

Bordács Andrea

VISSZA