Kim Corbisier
1985, Anderlecht (Belgium) – 2012, Budapest
A tragikusan korán, 27 évesen elhunyt Kim Corbisier előtt komoly karrier állt. Már az egyetemi évei alatt is számos ösztöndíjat kapott (Amadeus Alkotói Ösztöndíj, Erasmus, később a Strabag alkotói díja, majd a Kogart-beli egyéni kiállítás), művei szerepeltek többek között Moszkvában, Kijevben és Marseilles-ben is csoportos kiállításokon.
Festményeire jellemző, hogy egyszerre jelenik meg rajtuk a rajzolt és a festett felület. A művész utazásai során rengeteg felvételt készített, majd egy sajátos, az ürességet és a jelenlétet egyszerre hangsúlyozó „kihagyásos” nyelvre dekódolva írta át a fényképeken megjelenő motívumokat, arcokat, utcákat és tereket. Képein egy nagyváros hétköznapi jeleneteit ismerhetjük fel: bevásárlásból haza igyekvő embereket, koldusokat, hajléktalanok által hurcolt bevásárlókocsikat, bankautomata előtt álldogáló alakokat, utcaseprőket kézikocsival, mozgáskorlátozottak kerekesszékkel. Legtöbbször az arcok állnak a fókuszban, az unott, zárkózott, ellenséges vagy épp csodálkozó arckifejezések mellett viszont maga az arctalanság vagy arcnélküliség is visszatérő elem. Alakjai gyakran kinéznek a képből – a művész és a megfigyelt, a megfigyelő és a néző bonyolult, furcsán feszült viszonyrendszerbe kerül, a megfigyeltből megfigyelő válik, aki nem csupán a művészre néz, hanem e virtuális kitekintés tanújára, a befogadóra is. Képein a fotorealisztikusan részletes festésmód váltakozik a sietős, szinte elmaszatolt foltokkal. Az egész és a rész közti furcsa dinamika ránk kényszerít egyfajta „kettős nézésmódot”, a festményeket sosem láthatjuk a maguk teljességében – vagy a részleteket figyeljük vagy az egészet.
