STOYANOV, KAMEN: WILL I BE HAPPY?

2016. január 20. – 2016. február 11.

2009 és 2013 után Kamen Stoyanov immár harmadik alkalommal szerepel önálló kiállítással az Inda Galériában. A Bécsben élő és dolgozó művész ezúttal 2015-ben készült műveit mutatja be „Boldog leszek?” címmel. Az új munkák az európai társadalmakat és közösségeket jelenleg alakító folyamatokra adott reflexiók és érzelmi reakciók.

„Boldog leszek?” A kérdést – számos másikkal együtt – „Artist talk” (A művész beszél) című rajz-performansz sorozatának egyik eseményén tették fel Stoyanovnak. A mostani kiállításon bemutatott, és ott is folytatódó sorozatban a művész a nézők minden kérdésére helyben gyorsan készített rajzzal felel. A kiállítás címéül és egyben kiindulópontjául szolgáló kérdés eredetileg személyes jelentéssel merült fel, de Stoyanov most olyan témákra is kiterjeszti érvényességét, mint a migráció, a félelem és az elszigetelődés.

Az Indában bemutott művek kísérletek, szorongásteli, vágyakozó próbálkozások annak megértésére és érzékeltetésére, hogy a látszólag egyszerű kérés, amiből a kiállítás kiindul valójában mennyire bonyolult.

Petrányi Zsolt megnyitó-szövege

Egyszer egy művészetmanagement hallgató diák készített egy felmérést, amelyben azt kutatta, hogy ki hogyan viszonyul a boldogsághoz. Megkérdezte az általa kiválasztott – egyébként sajnos csak a saját generációjából válogatott – személyeket, hogy válaszoljanak arra az egyszerű kérdésre, hogy milyen szituációt azonosítanának a saját boldogságukkal. A válaszokat azután egy olyan projekt keretében vizualizálta, amely során egy felkért fotográfussal végigjárta a személyeket és „megrendezte” azt a képet, amelyeket azok leírtak. A végeredmény abból a szempontból meglepő volt, hogy szinte kivétel nélkül olyan szituációt kreáltak az alanyok, amelyek a legtriviálisabb miliőt ábrázolták. Az otthont, a természet lágy ölét, a családi összképet vagy a hobbival való teljes azonosulást, így a néző bár arra számított, hogy árnyaltabb képet kap a kérdésről, valójában nem kapott, csak azt látta viszont, amit maga is gondolt vagy érzett.

Ezért amikor Kamen Stoyanov a kiállítás címében kicsit másként árnyalta ezt a dilemmát, a jövő egy ismeretlen de várt szituációjára utalva a kérdéssel, szerintem mindannyiunkat kíváncsivá tett hogy mire is gondol. Bár aki követte a munkásságát és tudja, hogy ki ő, rögtön gondolhatta, hogy a sokszor geopolitikai, etnikai vagy kulturális kérdéseket tárgyaló Kamen számára a feltevés kevésbé pszichológiai, mint sokkal általánosabb, kollektív elképzeléseket fog körüljárni. A migráció vágya, a félelem és az izoláció kérdései számunkra legalább annyira aktuális, mint az életpályájában sikeres ívet húzó művészé, aki Szófiából indulva érkezett Bécsbe és állja meg a helyét nemcsak művészként, hanem művésztanárként és a helyi közegbe integrálódott személyként is. A téma tehát annyiban mégis csak lélektani, hogy itt és most Kamen feltárja előttünk azokat a dilemmáinkat, amik arról szólnak, ha egy számunkra idegen közegben szeretnénk identitást lelni, akkor milyen esélyeink vannak arra, hogy ott ne csak megtaláljuk a számításunkat(gazdasági menekültség), hanem ezen túl még jól is érezzük magunkat, sőt, mások is örüljenek annak, hogy színfoltot teremtünk az ő világukban, árnyaljuk azok identitását, akik köszönik de jól élnek ott ahol éppen élnek. Néhány évvel ezelőtt Németországban együtt töltöttem egy délelőttöt egy ottani, szlovén származású gűjtő/galeristával, aki kiházasodása után több évtizede sikeres és jó életet él Kölnben. Magabiztos(integrált) viselkedése kapcsán tettem fel magamnak is a kérdést, hogy hogy lehet az, hogy valaki, aki egy kelet-európai közegből származik, ennyire otthonosan és komfortosan(boldogan) tud mozogni egy tőle kulturális értelemben és életminőségben is távoli világban. Az akkori kérdésem tulajdonképpen az volt, hogy hogy lehet az, hogy nem látom rajta semmilyen sérülés vagy kompromisszum nyomát, ami az ottani megfeleléssel járt. Választ sem akkor sem most nem tudok adni a kérdésre, csak talán azt, hogy egyszerűen boldog a párjával és a gyerekeivel, a munkájával és az életszínvonalával, szóval mindazzal, amit saját hazájában nem tudott volna elérni talán sohasem.

Ha Kamen Stoyanov motorcsónakos videóját nézzük ebben az összefüggésben, amely folyamatosan azt a szót írja betűnként a tenger múló habjaiba forgásával, hogy „lehetetlen” akkor azt a választ kapjuk, hogy a megfelelés erőfeszítése mégsem olyan könnyű, mint ahogy azt gondolnánk. Mert bár egy közeg, lehet hogy teljes egészében elfogad egy identitást, egy valakit aki meg akar neki felelni, de az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a személy titokban nem éli meg a maga valóságát izolációként a saját környezetétől való elszakadással.

Az elmúlt években lezajlott magyar migrációs hullám(munkavállalói hullám / nem gazdasági menekült) nyomán már már-már azt hittük, hogy a mai Európa egy gazdasági és politikai egység, ahol nincs igazi különbség az országok között -elvben, ezért a szabad mozgás minden utóhatás nélkül lehetséges. Ez a naiv elképzelés most mégis feje tetejére állt Újév éjszakáján, amikor a németországi, nem zsidó-katolikus bevándorlók egyszer csak kifejezték, hogy ők mit is gondolnak arról a morális közegről(fertőről) amelyben több éve vagy évtizede élnek és dolgoznak. Az ő viselkedésmódjukban az volt a felkavaró, hogy egyszer csak kinyilvánították, hogy bárhol is élnek és bárkinek is dolgoznak, titkon úgy gondolják, hogy az a komfort amiben Európában áltatjuk magunkat ,az oly annyira nem felel meg az ő erkölcsről alkotott elképzeléseiknek, hogy az törvények kívül is helyezi őket, azt tesznek amit akarnak, hisz az általuk definiált hierarchiában fölöttünk is állnak legalább annyira, hogy a nőinkkel azt tegyenek amit csak gondolnak.

Kamen Stoyanov meztelen fotója olyan, mint amikor Arnold Schwarzenegger körülnéz miután megérkezett a jövőből a Terminátorban, kifejezi, hogy a maga identitását kereső művész ebbe a valóságba semmit sem tud magával hozni csak önmagát, és ebből a zéró-állapotból kell felépítenie azt, ami ő maga, és ebben nem segítheti semmilyen volt- Bulgár folklorisztikus vagy gasztronómiai tudás, mert az mind-mind csak egzotikum, ami érdekes ugyan, de világmegváltó biztos nem.

A „magasfeszültségű kerítés” a legjobb és legaktuálisabb példa a jelen eseményeire a migrációról, amely a széteső Schengen-i övezetet jósolja meg a maga egyszerűségében.

A kiinduló kérdésre, hogy hogy is állunk a boldogsággal, a legőszintébb választ talán mégiscsak a „Shablenska Tuzla”-nál című fotó adja. Mivel ez a triviális, nyaralóban autó mellet a tenger képében gyönyörködő házaspár vízióját nyújtó megelégedettség-toposz(Kedves közönség, nekünk lesz nyugdíjunk, hogy ezt elérjük?) csak egy elem a kiállítás munkái között, így szimbolikusabb, mint egy olyan fotósorozat, mint Hermann Ildikó „Nyaralókja” , azaz a megnyugodott nyugdíjasok életét bemutató tabló. Amit Kamen jelképez az a bizonytalanság, a semmi nem egyértelmű érzése, amivel kétségbe is ejt minket és ki is mozdít, hogy nehogy már azt gondolhassuk, hogy minden a legnagyobb rendben, ha itt maradunk és csendben leéljük az életünket úgy, ahogyan nekünk adatott. A világ ma másról szól, másfelé mutat. Ez Kamen boldogság-kérdésének lényege.

Ezzel a kiállítást megnyitom.

‍

No items found.