STOYANOV, KAMEN: IT IS NOT SO HARD TO MAKE SOME ART...
STOYANOV, KAMEN: IT IS NOT SO HARD TO MAKE SOME ART...
2013. február 20. – 2013. március 14.
„Kritikai az olyan művészet, amely áthelyezi a válaszvonalakat, új válaszvonalakat húz a valóság konszenzuális szövetébe, s ezzel összezavarja azokat, amelyek a valóság konszenzuális mezejét konfigurálják.”
Jacques Rancière: A felszabadult néző, Elmegyakorlat, Műcsarnok, 2011a fordítás alapja: La spectateur emancipé, La Fabrique-Éditions, 2008 Fordította: Erhardt Miklós
Kamen Stoyanov művészi gyakorlata hasonlít egy aktivistáéra, aki nem pártpolitikai alapokon szól a közösséghez, hanem egyszerűen fel szeretné számolni az általános passzivitást. Műveivel komolyan vett játékra hív, amelyet szarkasztikus humorral, iróniával, szociális, kulturális érzékenységgel és nyitottsággal valósít meg. A művész feladatát a társadalom egészében, a kultúrák közötti térben képzeli el, a művészet mibenlétét, a művész feladatát gondolja át újra és újra, amellyel nem a kiállítótér esztétikai kisajátítása a célja, hanem a közönség kimozdítása a „szemlélődésből” – akár a nyilvános térben, az utcán, közterületen, akár a kiállítótérben teszi. Munkáinak alapja a kommunikáció, amely nem a művészet terein belül kezdődik, hanem a „való világban”, s a kiállítótérben megjelenő műalkotások „valóságos tárgyak”, használható tárgyak, vagy azoknak egy esztétizált, szimbolikus változatai, vagy általános üzenetek, „bölcsességek”, melyek a mindennapi életünk részei. Ezzel a művészi stratégiával felhívta magára a figyelmet a nemzetközi szcénában is, s részesévé vált olyan jelentős művészeti eseményeknek, mint a Manifesta, vagy a Sidney Biennále. Bécsben élő képzőművészként számos osztrák állami rezidenciaprogramon vett részt, egyéni kiállítása volt a MUMOK-ban, elnyerte az Otto Maurer-díjat, művei megtalálhatók a legnagyobb osztrák múzeumi gyűjteményekben.
Az Inda Galériával 2008 óta dolgozik, s az elmúlt öt évben nemcsak a galéria falain belül, de a New York-i VOLTA Show-n és a Viennafairen is bemutattuk egyéni kiállításait.
Jelenlegi anyagát Los Angelesben készítette, ahol – a MAK Schindler Artists and Architects-in-Residence Program in Los Angeles keretein belül – több hónapos ösztöndíjjal dolgozott. A létrehozott „termék” Stoyanov paradicsomlevese látszólag kísértetiesen hasonlít Warholnak a Campbell Soup sorozatához, de valójában alapvetően különbözik tőle. Warhol az árut, a tárgyat, a konzervdobozt szakralizálta, emelte be a képzőművészet „szentélyébe”. A megsokszorozással az eredetiséget támadta, kritizálta, ahogyan a fogyasztói társadalom automatizmusait. Kamen Stoyanov a „saját” paradicsomlevesét hozza létre, saját maga nevelte a növényeket, egy, a művészet és valóság határait elmosni kívánó gesztussal, a fluxus alapvetéseit újította meg, a valóságot emelte művészetté és viszont – egy képzőművészeti rezidencia keretein belül. S nemcsak a „Parnasszust” tette ezzel a hétköznapok terepévé, hanem két távoli kultúrát csúsztatott egymásra, a bolgár kultúrát helyezte át időlegesen LA-be.
Muladi Brigitta
A „Stoyanov paradicsomlevese” a művészeti alkotás különböző rétegeit, valamint a formáknak és ideáknak a digitálisból és virtuálisból a valóságossá történő átlényegülését tükröző projekt. A Nyugat-Hollywood-i Schindler-ház, mely művészek és építészek alkotóhelye, ott tartózkodása alatt egy gazda otthonaként funkcionált.
Az elképzelés a népszerű Facebook-játékon, a Farmville-en alapszik, melyben minden játékos kap egy kis területnyi földet, melyen virtuális takarmányt kell termesztenie és betakarítania. A Farmville, mint a hétköznapi életnek a virtuálissá alakítása, és az ezzel járó társadalmi hatás, már számos vita tárgya volt. Egy történelmileg jelentős épület, jelen esetben a MAK Schindler-ház veteményes kertté alakítása több szempontból is jelentős: a ház egy alkotó műterme, élettere és kiállítótere is egyben, mely a világ egyik leghíresebb városában található, amely elsősorban a virtuális térről híres, például a mozi világáról. A város virtuális mozgóképét főként a ragyogó és igéző hollywoodi életstílusával kapcsolják össze, ami viszont teljesen háttérbe szorítja a város realitását, a nem hollywoodi lakosok hatalmas társadalmi problémáit, így például a javarészt spanyol ajkú lakosokat is. Köztudott, hogy a környéken a földművelési munkákat elsősorban mexikói bevándorlók végzik. Azáltal, hogy a művész magára vállalja a földműves szerepét, mindezt előtérbe helyezi, és egyértelmű üzenetet fogalmaz meg. A projektet üzenetnek lehet tekinteni egy olyan korban, amikor mindenki megtalálta a lehetőségét, hogy a digitális térben kiforgatva megvalósítsa Joseph Beuys kreativitásról alkotott ötletét.
„Az én kertem a művészeti installáció és a melegház egyfajta hibridje, egyben munkahely, valamint kiterjesztett alkotótér.” A Mackey-ház lakásainak kiterjedését tükrözi, melyet Rudolph Schindler tervezett és épített, és ugyanolyan fehér színe van. Az épület falai vászonból készültek, akárcsak a virágcserepek. Mindegyik kb. 30,5 x 30,5 cm, ekkora földet kapnak a Farmville játékosai is. Az épület tetejének négyszögleteiben fehér neoncsövek világítanak, akárcsak a White Cube Galériában.
Stoyanov különböző termékeket állít ki: egy videót, ami a paradicsomtermesztésről és a címben szereplő paradicsomleves elkészítéséről szól. A projektben, amely Joseph Beuyst és Andy Warholt is idézi, a paradicsomleves be van dobozolva, logó került rá, és ki lett állítva. Továbbá egy hatalmas, felfújható paradicsom kézzel írt dalszöveggel; egy dal ugyanezzel a dalszöveggel; egy 23 fényképből álló sorozat; valamint egy hatalmas festmény, ami 25 különálló, fehér vászonból készült, melyeket korábban a palánták cserepeihez használt.
Magyarra fordította: Horváth Zsanett
