POCOCK, PHILIP: MAUERKRANKHEIT (FALISZONY) – A BERLINI FALON INNEN ÉS TÚL

POCOCK, PHILIP: MAUERKRANKHEIT (FALISZONY) – A BERLINI FALON INNEN ÉS TÚL

2018. november 28. – 2019. február 3.

Az idén kezdődő és 2019-be, a berlini fal lebontása 30. évfordulójának évébe is belenyúló tárlat a Berlinben élő, kanadai Philip Pococknak az idei Paris Photón nagy sikerrel bemutatott sorozának anyagából ad a vásáron bemutatottnál szélesebb és színesebb válogatást.

A különleges, gyakorlatilag semmilyen más fotóalapanyaghoz nem hasonlíthatóan festői színhatásokat lehetővé tevő, 2011 óta nem gyártott Cibahachrome anyagra a művész által nagyított vintázs fotók negatívjai 1982-ben készültek Berlinről a fal (és így a világ) két oldalán – a hidegháború idején.

A berlini sorozat

Pocockot a Második Világháború után négy szektorra (amerikai, brit, francia és szovjet) osztott várost reprezentáló négy fotográfus egyikeként a Berlinische Galerie hívta meg Berlinbe 1982-ben, a város alapításának 750. évfordulójára (1987) készülve. Külön érdekesség, hogy a meghívást Pocock barátja, mentora és akkori főnöke, Robert Capa öccse, Cornell Capa ajánlására kapta. Pocock ugyanis a 80-as években a Cornell Capa által New Yorkban alapított International Center of Photographyban tanított Cibachrome fotózást.

A sorozat, s egyben a kiállítás címe, a Mauerkrankheit (faliszony) terminus a német pszichológiatörténetben külön helyet foglal el. Egy depressziós tünetegyüttest jelöl, amit a Berlini fal felállítása okozott. A művész a berlini fal két oldalán összesen több mint 2000 fotót készített – ezekből válogat az INDAbeli kiállítás. Pocock rendkívüli érzékenységgel megáldott megfigyelő. Szeme, agya és keze egyszerre dokumentarista és poétikus szenzitivitással irányították a kamera 35 milliméteres objektívét a korabeli Berlin kulturális undergroundjára, a punkokra, a lakásfoglalókra, a “városi indiánokra”, művészekre, zenészekre, hétköznapi lakókra, a házfalakra, a falfirkákra, de láthatunk olyan egyéb különlegességeket is, mint a Werner Herzog Caspar Hauser című filmjének főszerepét alakító Bruno Schleinstein portréja.

Kettős expozíciók

A berlini sorozaton belül is külön csoportot képviselnek az úgynevezett kettős vagy többes expozíciók és nagyítások – vagyis az olyan képek, amelyeken egy filmkockára kétszer fotózott a szerző, illetve egy fotópapírra két vagy több felvételt nagyított. A kettős exponálások alapja a berlini sorozatban nem a technikai kísérletezés, hanem a történelem: Pocockot a Stazi munka közben letartóztatta, kameráját és filmjeit elvették, és amikor a tekercseket visszakapta, az egyik, csodával határos módon épen maradt alapanyagot véletlenül visszatette a gépébe – nem tudván, melyik tekercset használta már korábban és melyik szűz még. Így fényképezett egymásra két jelenet egy kockában. Miután a tekercset előhívta, Pocock örömmel konstatálta, hogy a véletlen a megosztott város pszichózisát és szürrealitását tökéletesen szemléltető technikát nyitott meg előtte, és azután már szándékosan is használni kezdte azt – egymásra exponált, illetve egymásra nagyított jeleneteket.

Amint azt Eric Himmel, a legendás New York-i művészeti kiadó, az Abrams Books mai főszerkesztője Pocock akkor már híres berlini sorozatának a London Regional Art Galleryben megrendezett 1983-as kiállításához készült katalógus előszavában írja:

“Pocock többszörösen exponált berlini pillanatfelvételei egyszerre argumentatívak és fotografikusak. Akárcsak napjaink legmerészebb szellemű festészete, az új értékeket kutatva fittyet hánynak a művészet hagyományosan értékesnek tekintett, öröklött, készen kapott formai és mesterségbeli jegyeinek. Tisztán fotografikusak, ugyakakkor egyértelműen Robert Rauschenberg 60-as évekbeli festményeinek, azokon belül is szitázott fotó montázsainak szellemében fogantak. [...] Rauschenberg elvetette a kompozíciót mint alapelvet, mondván, hogy az erős kompozíció elvonja a figyelmet a kép más, általa fontosabbnak tartott elemeitől. Az ilyen „más elemek” lehetnek formaiak, mint a szín és a textúra, de Rauschenberg a témát, vagyis a tartalmi elemet tartotta a legfontosabbnak, képei azt hozták játékba. […] Ahogy Pocock többszörösen exponált berlini fotói is mutatják, ez a játék távolról sem komolytalan. Pocock nagyon is komolyan veszi a dokumetum fotográfia célját. Ha Berlint egymásra halmozott képekben mutatta be, akkor azt azért tette, mert szerinte így hitelesebben, pontosabban tudta bemutatni a város valóságát.”

Pocock magyar vonatkozásai

Pocock kiállításának személyes vonatkozása, hogy fotóművészi pályájának kezdetére meghatározó hatással volt munkatársából (főnökéből) lett barátja és mentora, Cornell Capa, Robert Capa öccse. Kapcsolatuk abban a tíz évben alakult ki, amikor Pocock a Cornell Capa által társalapított, New York-i International Center of Photographyban (ICP) tanított.

A művész munkásságának egy másik fontos magyar kapcsolódása, hogy az egyik, általa nagy sikerrel használt technika, az úgynevezett színroncsolás feltalálása a magyar Dr. Gáspár Béla nevéhez fűződik. (A mostani kiállításon az ezzel a technikával készült munkák közül csak ízelítő jelleggel szerepel majd egy, ugyanis azoknak az INDA Galéria egy teljes tárlatot szentelt 2016 végén és 2017 elején – A fotográfia végjátéka címmel.)

Kurátor: Kozma Zsolt