HOVÁ KÖLTÖZZÜNK DRÁGÁM? – SZIMULÁTOR

HOVÁ KÖLTÖZZÜNK DRÁGÁM? – SZIMULÁTOR

2010. február 17. – 2010. március 19.

Az INDA Galéria ezúttal egy művészpár kiállítását mutatja be, ami közös koncepció mentén egy szerteágazó projektté nőtte ki magát. A kiállítási tárgyak nem hagyományos értelemben vett műtárgyak, hanem hétköznapi utcai, otthoni szituációkat „szimulálnak”, és elsősorban kérdéseket tesznek fel. Azt vizsgálják, hogyan hat a látogatóra például egy más műfajban felidézett körforgalom, egy rendőrsorfal, vagy egy homeless helyzet rekvizítuma (Budha Tomi hálózsák objektje), annak testközeli érzékelése. A mai kortárs művészlétet és annak ellentmondásait egy különös, asszociatív tárgyi, képi világon keresztül kommunikálja a két alkotó, valamint a vendégművészek – Budha Tomi és Smúró Eleonóra – együtt, de külön szuverén kifejezési módokban is.

Szabó Eszter Ágnes a hagyományos női tevékenységeket emeli ki a hétköznapiságból, sőt az elfeledettségből, és nagyanyáink hasznos időtöltését, a hímzést, és annak hagyományos hordozóit, terítőket, falvédőket, párnahuzatokat alakít mai kommunikációs felületté.

Ilauszky Tamás a festészetet a pop-art világára alapozza, a képregény és a karikatúra körében helyezi el. Szabad képzettársítással megalkotott festményei gyakran grafittikre, plakátokra, vagy Ludas Matyi illusztrációkra hasonlítanak, ám mindeközben teljesen egyediek.

A művészetük a kortárs művészet fogalmi meghatározása mentén belehelyezkedik a múltba, de nem szentimentálisan kötődik hozzá, hanem egyes elemeit felhasználva, annak segítségével a jelent mutatja be, és így a művek több generáció nyelvén szólnak.

Muladi Brigitta művészettörténész

Ilauszky Tamás és Szabó Eszter Ágnes kiállítási koncepciója

Régóta élünk együtt és bár két gyerekünk is van, nem vagyunk igazán letelepedve. Mindig elvágyunk valahova máshová. Nem követelünk „több megbecsülést a munkánknak”, de mindig elgondolkodunk azon, hogy van-e még egy olyan hivatás, aminek ennyire körülhatárolatlan a definíciója és a társadalomban betöltött szerepe, mint a művészeké. Szerencsénk van, hogy ezt a különös egzisztenciát és kiváltságot különböző társadalmakban is megvizsgálhattuk, amely vizsgálatok részeredményei a kiállításra kerülő munkák. Tevékenységünk valójában művészeti perifériákra fókuszál, amely az alkotás mellett kiterjed az írásra, a tanításra és más elméleti és társadalmi folyamatokban való részvételre (Hints Institute). Megpróbáljuk úgy szemlélni a körülöttünk zajló folyamatokat, hogy az számunkra feltétlenül szórakoztató legyen, ehhez azonban komoly távolságtartásra van szükség, hogy objektivitásunkat megőrizhessük, de a tartalom amelyet szolgáltatunk mások számára útmutatót jelenthessen.

Az odafigyelés és pontos vizuális és tartalmi megfigyelés, az elfordulás, a versengés (győzelem és vereség), kommunikációs és egyéb helyzetek, az irodalmi gondolkodás és nyelvhasználat, a házi tudományos-fantasz-tikus gondolkodás (űrkutatás) jelenik meg abban a kontextusban, amit a művészet velejárójaként, illetve vele kompatibilis tudományokként felhasználunk a hétköznapjainkban is – így élünk. Nem tudunk bizonyos jelenségeket önmagukban értékelni, hanem azok kiterjesztéseit vizsgáljuk az általunk használt technikák segítségével: festés, szobrászat, fotó, hímzés, tárgyak használata, és vendégművészek által.

Ilauszky Tamás szobrász. Kedvenc alapanyaga a márvány, de ezt az anyagot olyan gondolati struktúrába helyezte az utóbbi években, amelyben vagy maga a szobor válik mozdíthatóvá (Lapis Mobilis, Erlkönig, Kétemberes kő), vagy olyan könnyed szituációba kerül, amelyben a graffitik gesztusszerű, hosszabb-rövidebb életét élik szobrai (Mini-mentál 1-4.). A szobrok a városi terekben jelennek meg, és történetek szereplői lesznek. A Kétemberes kő pl.: szinte konkrétan kapcsolódik a festmény sorozathoz, hiszen mozdításához mindig két emberre van szükség. Az egyik a művész, akinek mindig segítséget kell kérni műve mozgatásához. A kétszereplős festményei is egy-egy hasonlóan fontos élethelyzetet mutatnak, amelyben a művész vagy azonosul a figurák valamelyikével, vagy elveszik valahol a történetben, pont saját bizonytalan egzisztenciája miatt. Ugyanezt élheti át a néző is, ha végignézi a sorozatot. Belekerül a nagy terek átlátható, de sok esetben kilátástalan világába, ahol a főszereplők jelenléte tartalmilag fontos, de valójában Claud Lorrainhez – és a romantika tájkép festészetéhez – hasonlóan csak ürügy a táj megfestéséhez. Felismerjük a helyzeteket és a helyeket, bármennyire fiktívek is. A címek pedig irodalmi tartalommal segítik a felismeréseket:

Képcímek:– Asszimiláció és Integráció Identitást keresik– Globalizáció és Szeparáció a szokásos világkupán– Himba és Inga bizonytalankodnak: Afrika vagy Skandinávia– „A” rizs, „B” rizs, Párizs– Szektor és Faktor menni provincia– Szcientika és Hobby valami tudományos hóbortot űznek– Vityilló és Kulipintyó ingatag ingatlanok– Beton Bambusszal– Többnyire és Jobbára meglehetősen

Szabó Eszter Ágnes az Intermédia szakon végzett, ezért a műfaj tág lehetőségei jellemzik a gondolkodását és munkáját. Ezen a kiállításon (is) keveredik a személyes a nyilvánossal, és a család élete és intim tárgykultúrája városi kontextusba kerül. A Hints Institute tagjaként aktív részese a városi kultúra és társadalmi vonatkozások országos diskurzusának. Önálló tevékenysége mintha valóban saját, intim környezetének építése lenne, benne a városi események mindenkit érintő tapasztalatával. Megjelenik itt a Clark Ádám téri körforgalom szimulátor abrosz 2009-ből, vagy az ufó-leszállópálya abrosz, ami az ismeretlennel való családi találkozás lehetőségét adja. Olyan háztartási textíliákat állít ki, mint a falvédő, az abrosz és a tagelt ágyneműk – amik a monogramokat helyettesíthetik a 21. században –, az otthonokba beszűrődő társadalmi és kulturális jelenségek lenyomatai, amik befolyásolják a hétköznapokat.

A kiállítás tehát egy lakás és a benne élők gondolati környezetét jeleníti meg enteriőrökkel, amikből elindulva nagyobb utakat tehetünk meg térben és időben.Virillio szavaival élve: „Utolsó közlekedési eszközünk a tévé előtti fotel.” Mi nem a tévét állítjuk az utazás középpontjába, hanem saját környezetünket, a várost, és a városok adta életlehetőségek mérlegelését.

‍