HERMANN ILDI: SZERINT A VILÁG

HERMANN ILDI: SZERINT A VILÁG

2021. április 23. – 2021. június 11.

szerint a világ

Hermann Ildi fotográfiái

Hogy milyen a világ Hermann Ildi szerint?

Abszurd. Végtelenül ismerős. Különös. Mindennapi. Lélegzet elállítóan fájdalmas. Izgalmas. Sűrű, vagy éppen egészen üres(nek tűnő). Vagyis éppen olyan sokféle, amilyennek mi is ismerjük. Csak éppen Ő olyan látványokban mutatja meg, amelyek bármennyire is ismerősek, mégis meglepnek, csodálkozásra késztetnek. Nahát, tényleg. Ez ilyen? Ez ilyen.

Hermann Ildi fotósorozatai egészen sok dimenzióját ölelik fel a körülöttünk lévő valóságnak, és mintha a fájdalmasan korán és váratlanul lezárult életműben egy organikusan formálódó alkotói folyamatnak lehetnénk tanúi.

A szakmai életút kezdeti sorozatainak hagyományos nézőpontja után a Közeg című sorozattal talál rá saját hangjára és indul el ebben az utólag, saját útjává rendeződő folyamatban. Eleinte a tárgyak, az enteriőrök vonzzák tekintetét, és mutat róluk úgy képeket, ahogyan minket általában már nem szoktak érdekelni a nélkülünk üresnek vélt tereink. Később az ember is megjelenik ebben a közegben, és már a kettő összjátéka adja a sokszor egészen különleges, fanyar humorú látványokat.

Később a múlt különleges jelentőségre tesz szert az életműben: a Nyaralókban a közös félmúlt akolmeleget sugárzó képeit láthatjuk viszont és szinte érezzük nyaraink ízeit a szánkban Hermann Ildi sajátos hangulatú, ugyanakkor objektív, és pont ettől egészen furcsa fotóiban. Képein az a különös, az az abszurd, ahogyan mi - a mindenkori nyaralók - éljük jelen időben a múltunkat.

Sorozatainak látszólagos objektivitása nem hívja evidensen a személyes témákat. Ez egy mindent átíró saját történet - súlyos betegsége - révén kerül az életműbe, ám a megrázó napló - erről az időszakról, a félelemről, a terápiáról, a gyógyulásról, s arról, hogy e küzdelem közben hogyan válhatott édesanyává - mégis hasonló objektivitással jön létre.

A Lányaink című sorozatában az élet visszazökkenni látszik a normál kerékvágásba: a kisgyerekes lét kiszámíthatatlan pillanatai - lánya és a baráti társaság kislányai - kerülnek fókuszba. A széria a gyakran hétköznapi szürrealitásba forduló, szüntelen áramló saját-világukról villant fel képeket. Ennek a különleges valóságnak a mozaikkockái rendeződnek újabb és újabb mintázattokká, akár egy kaleidoszkópban – csak ezt nem mi, felnőttek rázzuk meg újabb elképzelhetetlen összeállítások érdekében.

Az élet abszurditása mellett sosem tud elmenni: a Tetoválások sorozatot is éveken át készíti, kiapadhatatlan kíváncsisággal, újra és újra rácsodálkozva ennek a műfajnak a különösségére és változatosságára. Ezekben a képeiben is komoly kor- és kórképet ad rólunk.

A személyes és közös múlt a holokauszttal kapcsolatos sorozataiban tér vissza, amelynek első lépése a Saul fia című film forgatási szüneteiben készült HátraArc című széria. A köztes időben készült képeken a színészek éppen nem játsszák szerepüket, de az még nem hagyta el őket: filmbéli énjük és ők maguk eggyé válva néznek a szemünkbe. Felejthetetlen arcok.

A Hiányzó történetekben a saját nagymamájának soha fel nem tett kérdéssel fordul másokhoz és lesz képpé és történetté a felfoghatatlan. A Holokauszt. Az olvasható, hallható szövegek és a portrék, az enteriörök és a tárgyegyüttesek fotói közötti fesztávban megjelenő, soha fel nem oldható feszültség marandó nyomokat hagy.

És az utolsó, már soha el nem készülő sorozat, a Nem látszani képei, amelyek a még látható ott létről és a megtört lélek szívcsendjéről szóltak … volna.

Két éve halt meg Hermann Ildi, és hiánya még mindig felfoghatatlan. Ennyi idő sem volt elég, hogy el tudjuk fogadni: nem folytatódik az az életmű, amely egyszerre állt erősen összefüggő, ugyanakkor váratlan fordulatokat is hozó sorozatokból. A kötőanyag az a látásmód volt, amely már a kezdetektől jellemezte Ildit, és csak mélyült az idők során. Humora, empátiája, és az abszurditás iránti fogékonysága szinte egyedülállóvá tette alkotásait, s különös módon minden témában érvényesült: legyen szó néma enteriőrökről, zavarba hozó tárgy-együttesekről, hétköznapi vagy éppen kiemelkedő pillanatokról, ahol az emberi alak és a környezet együttesen hozta létre az abszurd látványt.

Ildi szerint: ilyen volt a világ, amikor ő nézett rá.

Csizek Gabriella, Somogyi Zsófia