FISCHER JUDIT: ITT NYUGSZIK A NAP

FISCHER JUDIT: ITT NYUGSZIK A NAP

2013. március 21. – 2013. április 5.

Fischer Judit kiállításai mindig fesztelenek, keresetlenek, de talányosak és ironikusak is, a hétköznapoknak a méretükben apró, ámde jelentékeny tárgyain át kommunikálnak, amelyek többnyire csak az első pillantásra kellenek, de voltaképpen szinte haszontalanok. Ezek az ellentmondásos, de elmaradhatatlan mütyürök, kütyük, kellékek, amelyek körülvesznek minket és funkciójuk szinte csak az, hogy percekre felvidítsanak, Fischer Judit számára művészeti objektek. Gyűjti és megörökíti őket. Ezúttal nemcsak az évek óta egyre tökéletesedő technikával, egyszerű gesztussal, talált papírra felfestett, tárgy-együttest láthatunk, hanem komoly szobrászati technikával megformált gyurmaplasztikákat is, amelyek egészen meghökkentő hasonlóságot mutatnak az eredetivel.

Messzire vezetne annak taglalása, hogy a játékosság mögött milyen generációs gondok húzódnak meg, hogy ez egyfajta pótcselekvés-e. Mindenesetre maga a művész utal a sötét oldal jelenlétére néhány művel, amelyeknek egyike a meghívókép. A szókép „itt nyugszik a nap” nyelvünkben a naplemente helyét jelenti elsősorban, de a „nyugszik” értelmezésében néhány egyéb árnyalat is felsejlik. Többek között a letisztult – szinte absztrakt - képi megfogalmazásban ott van a konkrét temetői hangulat, mintha a nap nem kelne fel „errefelé” többé, sötétségbe, lila derengésbe burkolózik a nappal is, pedig valahol távol éppen süt a nap… Habár nincs kereszt a Nap sírhalmán, de ezen a ponton távoli asszociatív párhuzamnak tűnik az a feszületekből összeállított mobil installáció, a Blesstonia, (amelyet – ugyanígy mint itt, könnyed elemekkel, óriás konfettikkel és diszkógömbbel - Fischer Judit Mécs Miklóssal együtt európai kortárs múzeumokban is kiállított, többek között Bécsben a Seccesionban és Gentben a SMAK-ban), ami némi kritikát fogalmaz meg az egyház ellentmondásos működésével, s nemkülönben a hazai általános társadalmi viszonyokkal kapcsolatban – és a sírhalomhoz hasonlóan melankolikus, romantikus képzeteket kelt.

A meghívókép ugyan valóban predesztinálja a baljós, aggasztó légkört, de a kiállítás egésze vidám kínai piaci hangulatot áraszt. A kiállítást jellemző kontrasztot fokozza a megfontolt alkotói komolyság is, amint a színes, játékos kavalkádból kiemelt apró tárgyak szigorú koncentrációval, titokzatosan, nagyfokú fontossággal lebegnek a transzcendenciát erősítő fehéren hagyott papír háttér előtt, vagy efemer anyagból elkészítve, hanyag eleganciával fekszenek a kiállítótérben – ezzel eltávolítva a nézőt a mindennapos problémáktól, könnyed elfoglaltságot, laza megnyugvást kínálnak.

Muladi Brigitta

‍