Szabó Eszter: Homo Domesticus
2019. május 9. – 2019. június 14.

A kiállításon szereplő munkák folyamatos töprengés eredményei. Az eredeti probléma egy sok évvel ezelőtt készült kettős portré kapcsán tett felismerésből fakad. A kép főszereplői hivatali dolgozók, akik eleinte nemigen akarták a hozzájárulásukat adni a portré elkészítéséhez. A két középkorú nő először azt javasolta, hogy "a művész keressen szebb témát", illetve attól tartottak, hogy a megszülető portré nevetség tárgyává teszi majd őket.

Innen indultak a több médiumban folyó kísérletek, amelyekben Szabó Eszter két alapvető kérdésre keresi a választ: Vajon lehet-e tágítani a képzelet határait a nők ábrázolásában? Meg lehet-e fosztani egy portrét a "nőiesség" fogalmához mélyen rögzült ideáktól? A kiállított rajzok, festmények, lentikuláris printek és rövid videó animációk fiktív portrék az utcán, tömegközlekedési eszközön látott arcok emlékeiből összegyúrt karakterek, melyek a minél ismerősebb és tipikusabb elemek újrarendezéséből jöttek létre.

A munkák egy olyan ábrázolásmód kialakítására tett kísérletek, amelyek megkérdőjelezik és újragondolják a szép, igényes, tisztes, jámbor és engedelmes nőkről alkotott képet. A falakon kis csoportokban kavargó arcokat vizsgálva, ismétlődéseiket és különbözéseiket felismerve, apró mozdulataik tragikus-komikus, szeretett-esendő, végtelenül ismétlődő sorát újra és újra látva eljutunk a nőiség, a nőség-nőiesség ideáinak konfrontációjához. Nemcsak a valóság és az ideák, hanem az ideák és az ideák konfliktusára is reflektálnak tehát a művek. A tárgyak, a ruhák, a táska, az arcbőr ellenállnak: a tipizált helyzeteben megmutatott, frusztrálódó alakok újra és újra csődöt mondanak abbéli erőfeszítéseikben, hogy alkalmazkodjanak a háziasított nőnek ahhoz a képéhez, amit a 2015-ös cikkében Tamás Gáspár Miklós találóan “fölcicomázott szolgaiasságnak” nevez.

VISSZA