Eredendő természet - A tökéletes pillanat nyomában
2007. február 21. – 2007. március 30.A természet jelenléte az egyik legkézzelfoghatóbb dolog az életünkben. Mondhatni természetes. Éppen ezért tudunk gyermeki rácsodálkozással örülni a természetben az újból felismert és átélt élményeknek.Sokszor itt találjuk meg azt a harmóniát, amit máshol hiába keresünk. A múlt század embere sokszor érezte úgy, hogy ismeri és uralja ezt a világot. Ma, amikor a technikai fejlesztések és a digitális megújulások napi eseménynek számítanak egyre érzékenyebben hat ránk, hogy a természet még mindig kifürkészhetetlen szellemi és fizikai erő a számunkra. Olyan eredendő dolog, amely kezdettől fogva van, létezik, hagyományon alapszik. Nem is kell hozzá hagyomány, hisz ő maga a hagyomány alapja. Az Inda Galéria kiállításán három művész festményeiben, szobraiban, installációiban keresi azt a tökéletes pillanatot, amelyet mindhárman a természet tisztaságában, formáiban, kifürkészhetetlenségében, játékosságában találnak meg. Kinek mit rejt a tökéletes pillanat? Van hogy egy szín, egy illat, egy anyag, egy átélt hangulat, egy ember, egy rég várt álom rejti magában ezt. Sokszor az sem kell, hogy valóra váljon, maga a vágyakozás, a megvalósulás felé vezető út rejti magában a tökéletességet.De hogyan jelenik meg ez a természetben megtalált tökéletesség a kiállított művészi alkotásban?
Záborszky Gábor (1950) az Etna ihlette erőt festi meg az Álom az Etnán sorozat képein. A porózus barnásszürke felületeken a kiismerhetetlen vulkánt idézi meg. Nem csak a pusztítás ereje ez, hanem a felszín alatt lapuló újjászületésé is, hiszen a porhanyós láva forróságában új életek gyökereznek. A masszára felvitt agyag, kávé, vörösbor, tealevél, kő- és üvegzúzalék, valamint akvarellfesték játékossága, alakíthatósága jelzi számunkra az anyagok örök körforgását. Munkái egyszerre mutatják meg nekünk az átélt pillanat valóságát és a természet megragadhatatlanságát.
Ottó László (1966) monokromitása másfajta klasszikus húrokat penget. Új képeinek egyszínű tábláin a természet letisztult formáit látjuk. Mi a tökéletesség Ottó számára? A festő talán legkedveltebb, legtöbbször használt szava a csend. Csend nélkül számára a valóság kifejezhetetlen. Ez visszhangzik képeinek letisztult formáiban is. Szimbolikus geometriája a teljesség bemutatására törekszik a természet lelkét, az univerzalitást szeretné bemutatni.
Földvári Zsuzsanna (1981) textilművész installációi, szobor-tárgyai a fém hűvösét vegyítik az elillanó tünékenység puha anyagával. Munkáiban az őserőt, a szelet, a folyót jeleníti meg, ahol maga a textil egy elbeszélő közegben jelenik meg. A művész által felhasznált anyagok nem a hagyományos értelemben vett „textilművészeti anyagok”, természetes eredetű állati, növényi alapanyagokat használ. Természetes alapanyagból kevert formái organikus képeket vetítenek elénk.
Ahogy az anyag, a forma és a szellem körforgása mindig más újjászületéseket eredményeznek a természetben, úgy az itt kiállított munkák is a teremtő szellem erejével mesélik el a művészek által megtalált tökéletes pillanatokat.
Parádi Judit művészettörténésza kiállítás kurátora
A kiállítást Hemrik László, művészettörténész nyitotta meg az alábbi szöveggel.
Eredendő többszólam
A művészet sohasem a feltáruló valóság látványát korrigálja, hanem a feltáró tökéletlenségének jobbítására tesz kísérletet. Ez persze, kissé ódivatúnak hangzó felütés, ugyanakkor az Inda Galéria most nyíló kiállításának három művésze, három különböző művészi karaktere, véleményem szerint, igenis működésbe hozza az esztétikum gyógyító hatóanyagait.Az említett korrekcióhoz a legkézenfekvőbb mérték és táptalaj maga a valóság, a természet végtelen totalitása, mely számunkra leginkább absztrakcióként létezik, mivel az individuum csak metszetek formájában képes rálátni a teljességre. A modern, s vele a posztmodern ember tudja ezt, s nem is boldog túlságosan tőle, ám emberléte mégiscsak attól teljesedhet ki, ha megpróbálja akár a sok-sok egyéni árnyalattal telített műalkotásokon keresztül - a fizikalisták nagy szomorúságára - , rekonstruálni a lehetségest. Vagy ahogy Hamvas Béla fogalmaz, kissé szigorúan a Titkos jegyzőkönyvben: „A mai művészet részleteiben fontos mozzanatokat ábrázol, de a látomás egészéhez sem a tudás precizitása, sem az erő mélysége fölött nem rendelkezik.”De szerencsés esetben az eltérő képek, a különböző árnyalatok, a fontos mozzanatokat ábrázoló részletek, miként ez a kiállítás is, képesek lehetnek tanúbizonyságot tenni az egységről, melyet paradox módon az egymással parallel futó megnyilatkozások tartanak össze. Eredendő természet mondja a kiállítás címe, amit én, az előbb elhangzottakból következően az eredendő emberi természetre fordítanék le.Ottó László monokróm felé közelítő, geometrikus absztrakt festményei első ránézésre éppen távolságtartást mutatnak a természettel. A festő két nagy pólus közé szervezi a klasszikus modern hagyományt átörökítő műveit. Az egyik végponton találhatók a rendkívül gondosan szervezett, részben zárt, részben nyitott rendszerek, melyek különböző mértékben látható szekvenciákból és változó méretű raszter hálókból épülnek fel. Ezek lennének a fürkésző elme, az emberi intellektus univerzalitásra törő szimbólumai, míg a festő művészetének másik pontján, a lassan teljesen monokrómmá érő, a természettől kölcsönzött, végtelenbe nyújtózkodó színmezők foglalnak helyet, mintha csak arra lennének hivatva, hogy feloldják, és magukba zárják a mérnöki józanságot. Más utakon jár, máshonnan indul, de azt hiszem ugyanoda tart Záborszky Gábor mára megkerülhetetlenné vált életműve is. Záborszky számára a megfogható matéria lesz a kiindulási pont. Ezt igazolják az Álom az Etnán című sorozat anyag-képei is, melyek nem utánozzák, nem megidézik a természetet, hanem hagyják megnyilatkozni azt, még hozzá egy speciális kontextusban, a kiállítói környezetben. A vulkán időnként elszunnyad, pihen, ihletet gyűjt, hogy egy alkalmas órán megnyilatkozzon. Záborszky nem a pusztítót, hanem a teremtő óriást látja Európa legnagyobb vulkánjában, ennek bizonyságul a legkülönfélébb anyagot köztük a vulkáni és az emberi tevékenység csodás, közös produktumait, a kávét és a vörösbort is képalkotó szubsztanciává lényegíti. Az élet, a világ megannyi szerves és szervetlen, anyagi és szellemi komponens kiszámíthatatlan, csodás játéka. Záborszky szerint egy nem elég, legalább két felület kell egymás mellé, hogy megvilágíthassa az embert körülölelő, a lépésről lépésre feltáruló természetet.
Földvári Zsuzsanna munkáiban, ezekben a vegyes technikájú, érzékeny, mozgásra is képes plasztikákban, kisplasztikákban tetten érhető az iparművész látásmódja és anyaghasználata. Ugyanakkor a stilizált emberi alakzatok, a keretek közé zárt alrendszerek, mikrokozmoszok könnyed, légies szintézisét adják a két férfi művész alkotásainak. De fogalmazhatunk úgy is, Földvári Zsuzsanna munkáinak egyszerre geometrikus és organikus többszólamúsága, finom kontrasztokra épülő anyaghasználata, kijelölik azt a tartományt, mely így vagy úgy a világ érzéki becserkészését tűzte ki célul. Ez a tartomány nem más, mint a létezés dolgai után járó művészi lelkület. De figyelem, ez a lelkület, ez a lelkesültség nemcsak a művészek kiváltsága, mint azt magától, Joseph Beuystól tudjuk. A tökéletes pillanat nyomában, így a kiállítás alcíme, amit a címtől eltérően nem fordítanék le. Kívánom, a kiállított munkákon keresztül minél több tökéletes pillanat közelébe férkőzhessenek.
VISSZA